Hrabal-kiállítás: sörhabba áztatott metafizika


James Joyce kerek szemüvege, Kosztolányi csokornyakkendője, Günter Grass pipája – ikonikus kiegészítők, melyek meghatározzák, miként is rögzül az utókorban egy-egy író képe. A kultusz apró, de fontos építőkövei, melyek az írót és életművét körbeölelő szellemi aurát a képiség erejével is építik.
Az idén száz éve született Bohumil Hrabal esetében – rajongók és a munkásságát felszínesen ismerők is számára is – könnyen kínálkoznak fel a példák: a csíkos póló, a macskák, az elmaradhatatlan söröskorsó. A Cseh Centrum most látható, széles merítést kínáló kiállítása remek példa arra, hogy mennyire szabadon képesek vagy nem képesek elrugaszkodni a képzőművészek ezektől az életrajzi toposzoktól. Eredményt hirdetni nem is lehetne könnyű.



Tény, hogy a tárlatot uralja Hrabal jól ismert, kicsit mindig morcos, ugyanakkor ironikusan derűs Szókratész-arca, ugyanakkor hangulatilag meglehetősen tág határok között mozognak a prágai La Femme Galéria által kiadott „házi feladatként”, megszületett művek. A képek alatt rövid részletek is olvashatók az ihletforrásként szolgáló Hrabal-művekből, így a kiállítás felfogható egyfajta illusztrációs pályázat végeredményének is, a szövegek és a képek „összeolvasása” pedig többletélményt nyújthat.

Számos olyan alkotás szerepel a kiállításon egyébként – és ezek között találni véleményem szerint a leginkább figyelemre méltóbbakat –, melyek felfogásukban és technikájukban is az illusztráció műfajára hajaznak. Kezdhetjük a példák sorolását rögtön Adolf Born grafikájával, aki a cseh illusztráció túlzás nélkül világklasszis mestere, és aki ezúttal is eltéveszthetetlen és mindig egyfajta időtlen derűt sugárzó stílusával állított emléket Hrabal legendás macskaimádatának.


Andrej August mesekönyvbe illő képén Hrabal egy aranytigris hátán lovagol, az író életrajzában jártas prágai sörturisták számára nyilván nem kell sokat magyarázni, milyen „közintézmény” öltött ilyen formán testet. A galéria felhívására beküldött alkotások között találunk fotómontázsokat és kollázsokat, melyek szintén a hrabali legendárium és életrajz ismert elemeit hasznosítják újra, vagy a korszak rekvizitumait, így többek között levélrészleteket, plakátokat, könyvborítókat.

Talán kevésbé sikerültek az olyan munkák, ahol kissé túl artisztikusan kíván a művész elszakadni, ugyanakkor utalni is a hrabali univerzumra, mint például azon a fotón, mely egy olvasó férfit örökít meg, a háttérben a fotózás hőskorát idéző körülmények között rögzített aktmodellel, no meg az elmaradhatatlan söröskorsóval. Ennél sokkal jobban sikerült elvonatkoztatnia Marie Bannak, aki finom tónusú, érzékeny festményén egy kisvároska látszólag hétköznapi pillanatfelvételé teszi a megmagyarázhatatlan szorongás tárgyává a szinte üres térben álló férfialakkal és a röpködő galambokkal.


(Hommage à Bohumil Hrabal. Cseh Centrum. Megtekinthető április 16-ig)

Forrás: http://mno.hu/grund/hrabal-kiallitas-sorhabba-aztatott-metafizika-1220364